Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Egyelõre nem kellene jégre tenni Gyurcsányt avagy se vele, se nélküle. Stemler Miklós, www.hirszerzo.hu, 2007. május 31. Nagyon nem tûnik úgy, mintha a pánikba esett szocik közül bárkinek bármi épkézláb ötlete lenne az ország irányításával kapcsolatban. Az elõrehozott választások eredménye megjósolható lenne: egy olyan párt alkothatna kormányt, amely a személyiségfejlõdés fázisában megragadt a tagadásnál. Valamivel több mint egy évvel ezelõtt a fél ország beállítottsága alapján Orbán Viktorért szurkolt, avagy dörzsölte a tenyerét, miközben a régi-új kormányoldal Õszödön az elhíresült beszéd szellemében törte a fejét a reformokon. A baloldali médiamunkások fogadásokat kötöttek Orbán sorsára, a jobboldaliak telesírták éjszakánként párnájukat. Aztán persze nem lett Orbánból semmi, pontosabban maradt minden a régiben: ex-miniszterelnök, lassan örökös pártelnök.   Egy évvel késõbb az ország másik fele a politikailag egyre rosszabb bõrben lévõ Gyurcsány Ferenc sorsát találgatja, aki hasonló helyzetben van látszólag, mint egy évvel ezelõtt tönkrevert riválisa, pedig még csak választásokat sem vesztett, hacsak a szocialisták körül sokasodó jövendõmondók fejében nem. Ma már nem tudni, mi lett volna az országgal, ha tavaly egy meglepetésszerû fordulattal Orbán megbukik (valószínûleg semmi) – azt azonban sejteni lehet, mi lenne, ha Gyurcsány a többek között általa kicsinált Medgyessy Péter sorsára jutna: semmi jó.   No nem azért, mert miniszterelnökünk olyan államférfiú lenne, akibõl száz éve egy ha születik, még ha gyengébb pillanataiban Gyurcsány elõszeretettel is hasonlítja magát Columbushoz. Nem is azért, mintha Gyurcsány Ferenc pótolhatatlan lenne, bár sokan máig így gondolják, ami nem meglepõ, tekintve társai és ellenfelei produkcióját. Csupán jelenleg nem engedhetjük meg magunknak egy kormányválság, ne adj’ Isten, elõrehozott választás luxusát.   Ami azt illeti, 2004-ben sem engedhettük meg igazán, amikor a párt felsõ vezetése az SZDSZ lelkes közremûködésével elengedte a látványosan alkalmatlan Medgyessy Péter kezét. Az MSZP ezzel aztán jól járt, igaz, ezt nem maguknak köszönhették: a vezetés szándékait keresztülhúzta egy, a közvélemény számára szinte a semmibõl elõtûnõ, lenómenklatúrázott milliomos, aki elõször miniszterelnök, majd egy éven belül a párt ura lett. Az Orbán-féle ellenzék nemlétezõ realitásérzékére amúgy igencsak jellemzõ volt a Gyurcsány kinevezése felett érzett öröm, akit könnyû falatnak gondoltak, majd aki megette vacsorára a választási tévévitában a jobboldal gyõzhetetlen Viktorát.   Az MSZP jól járt a puccsal, az ország azonban nem feltétlenül. Bár Medgyessy országlása után (aki látványosan nem tudott mit kezdeni magával és az országgal az osztogatás vége után) üdítõ volt látni, hogy egy olyan miniszterelnökünk van, aki legalább gondol valamit Magyarországról és a baloldal jövõjérõl, a 2006-os gazdasági adatok sokat elvettek Gyurcsány szûzies bájából.   Ennél rosszabbul valószínûleg sem Medgyessy Péter, sem az elképesztõen ostoba demagógiával választást nyerni akaró Orbán sem gazdálkodott volna. A korszerû Magyarország víziójából és a baloldal tavaly tavasszal frissen megtalált büszkeségébõl úgy tûnik, mára ennyi maradt: kétségbeesett korrekciója az elmúlt választási ciklusnak, amelybõl másfél évért már Gyurcsány felelt, kapkodva, sokszor egyenesen rosszul végrehajtott, amúgy mellékesen égetõen fontos reformintézkedések, no meg a miniszterelnök egyre látványosabban ingó széke.   Az MSZP-ben egyre erõteljesebben dúló belharcot túlzott egyszerûsítés lenne jók és rosszak háborújára lefordítani. Az addig arrafelé ismeretlen tempóban és agresszivitással nyomuló Gyurcsány sokak lábára lépett, ráadásul Orbán-verõ imázsa is megkopott, és helyére egy kapkodó, sokszor kifejezetten furán mûködõ politikus képe lépett. Nem kell ahhoz sötétben bujkáló ellenreformernek lennie valakinek, hogy szabadulni akarjon tõle. A kérdés már csak az, hogy mi lenne abban az esetben, ha ez megtörténne (ehhez persze a gyárilag naiv Medgyessynél némileg fajsúlyosabb Gyurcsánynak is lesz pár szava).   Nagyon nem tûnik úgy, mintha a némileg pánikba esett szocik közül bárkinek bármi épkézláb ötlete lenne az ország irányításával kapcsolatban. Könnyen lehet persze, hogy meg is kímélhetik magukat ettõl a szellemi tehertõl, hiszen a legalább ennyire parázó SZDSZ nem feltétlenül vállalna szerepet egy mondjuk Szekeres Imre vezette kormányban, helyette inkább a halálugrást választaná, hátha puhára esik. Az esetleges elõrehozott választások eredménye aztán megjósolható lenne, és egy olyan párt alkothatna kormányt, amely a személyiségfejlõdés fázisában megragadt a tagadásnál.   Nem mintha a Fidesz eleve alkalmatlan lenne a kormányzásra, 1998 és 2002 között ment nekik olyan jól, mint mondjuk Medgyessyéknek, ám az öntömjénzõ Fidesz-kongresszus alapján nem árt még nekik egy-két év, mire az is kiderül, hogy tudnának-e újra kezdeni valamit az országgal, ami most sokkal rosszabbul érzi magát, mint 1998-ban. Egyelõre tehát csak reménykedhetünk, hogy az MSZP erõs embereinek van annyi esze, hogy nem teszik jégre idõ elõtt Gyurcsány Ferencet, neki ugyanis legalább van valami koncepciója, még ha savanyú és sárga is. A dolgok jelenlegi folyása alapján a kormányzati jósda nélkül is megjósolható 2010-es kormányzati vereség után pedig a mostani miniszterelnök még mindig írhat kurva jó könyveket a magyar baloldalról. Stemler Miklós Egyelõre nem kellene jégre tenni Gyurcsányt avagy se vele, se nélküle., www.hirszerzo.hu, 2007. május 31.